Az utóbbi pár napban rengeteg időt töltöttem azzal, hogy blogokat nézegettem. Mindegy volt a stílusa, a témája, a kinézete. Csakis a tartalma számított. Igazából olyan blogokat kerestem, melyeket majd olvasgathatok tartósan. Nos eléggé a negatív felé billent a mérleg. Biztos rossz kulcsszavakra kerestem rá, vagy nem tudom. De
20 megnyitott lapból 12-15 volt ami kiborított. Mondom, csak a tartalmat néztem.
Első kiborulásom a helyesírás és a a megfogalmazás miatt volt. Ilyeneket találtam: állíccsuk meg eszt, görl, valamejik , segyíccsetek, puszikácskaah, láwcsiiih, ugyláccik, vok, stb. Mint nyelvtant szerető ember, szeretek tisztában lenni azzal, amit leírok, vagy olvasok. De volt, amit nem is értettem, mert így volt leírva. Csak pislogtam, és inkább kiléptem ezekről az oldalakról.
A
második kiborító eleme volt, hogy a tartalmuk csak arról szólt, ki mit vett fel, milyen szar a haja, szar a suli, az élet, és kicsinyes ostobaságokat említettek. Olyan emberek, akik még hírről sem ismerik az életet, hisz sosem álltak a lábukon. Persze hogy könnyű panaszkodni, ha az ember élete unalmas, de erről csak ők tehetnek.
Harmadik volt a betűk kicserélése. A w írása v helyett, és társai. Bár ezt el tudtam olvasni, de azért lesokkolt.
Negyedszer kiakasztott még az írásjelek hiánya, ahol csak a szöveg van leírva, de teljesen érthetetlen, mert sehol egy vessző, vagy egy pont. A mondatok is kisbetűvel kezdőnek, vagy még szóköz sincs közé téve...
Ötödször pedig a hangsúly borított ki egyes lapokon. Sok szerkesztő olyan hangnemet engedett meg magának egyes vendégei felé, hogy kidülledtek a szemeim. Káromkodás, szidalmazás, megalázás. Mindezt azzal magyarázták, ez az ő lapjuk, ezért mindenki másnak kuss. Szép emberek lehetnek az életben. Én akkor sem beszélnék így senkivel egy oldalamon sem, ha minden szitkot rám zúdítana.
Most pedig meg lehet kövezni ezért a bejegyzésért, hiszen lehet pont az én blogom lesz másoknak unalmas. Vagy mert nem trendi, hanem olyan, amilyen nekem tetszik.
Sajnálom amúgy, hogy nagyon sok honlapos így ír, biztos élvezhető lenne a lapjuk, ha érthető lenne.
Pozitívum, hogy egyre többen veszik észre ezt, és írnak rendes bejegyzéseket. Rövid időn belül újra divat lesz a normális megfogalmazás. Sajnos sokan rejtetté teszik az oldalukat, valószínű azok, akik szebb és igényesebb oldalakat vezetnek. Ez kicsit lesújtó, hisz pont nekik kéne közhírré tenni lapjaikat... Mielőtt jönnének a szidalmazások, hogy mekkora bunkó vagyok, hogy az én lapom is egy fos, stb. megemlítem, senki lapját nem reklámoztam, és neveket sem írtam, csupán saját gondolataimat közöltem, ahogy az emberek szokták a saját online naplójukban.